Konyhám Angliában - evésről, főzésről, vagy éppen az élet dolgairól

Hosszas mérlegelés után, ami lassan már egy éves múlttal rendelkezik, úgy döntöttem, ezt a blogot nem folytatom tovább. Okot nehezen tudnék megnevezni, mondjuk úgy, akad néhány. De ami talán mégis meggyőzött, az a  tény, hogy ez a blog nem én vagyok.

Évekig vezettem naplót, de teljesen más stílussal. Hiányzik. Mármint az, hogy csak szimplán kiadtam magamból mindent, mérgemet, sznobságomat beleadva. Vagy az örömömet, mikor végre megint péntek volt és megszabadulva a hülye angoljaimtól végre eltűntem egy egész hétvégére.

Az igazi nagy kedvenc azonban az ételekről, evésről, főzésről való hosszan tartó "elmélkedésem" volt.  Lehet, hogy ez volt az oka, hogy ezt a blogot valami "gasztrocuccnak" szántam, nem tudom. Sajnos nem vagyok az a fajta, aki fényképezőgéppel a nyakában főz, aztán rögtön  (vagy később) posztol. De a gasztronómia iránti vonzódásom az más. Az a szabadidőm. Ami címszavakban egyszerűbb:

• konyha
• főzés
• sütés
• kísérletezés
• olvasás (könyvek, magazinok, internet)
• írás
• piac
• fűszerek (meg sem merem számolni mennyi féle van)
• sók (rengeteg van)

Sorolhatnám még naphosszat...

De ami  a lényeg (legalábbis számomra) hogy a írást folytatom.

Az oldal címe, amit kreáltam magamnak: www.zitintheuk.blogspot.com

Biztos, hogy lesz szó főzésről, meg hasonlóan jó dolgokról, de másról is, ahogyan éppen gondolom.

   Eltelt egy "kis" idő az utolsó bejegyzésem óta. Már szinte napi szinten gondolkodtam rajta, hogy folytassam-e az írást, aztán döntöttem, hogy HARAKIRI. Végül mégsem nyomtam meg a gombot. Hogy félelem vagy a lustaság győzött-e, a mai napig nem tudom, de talán jó, hogy még van hová írnom:)

   A történet azért kicsit messzebbre nyúlik vissza, mint az a vasárnapi délután, mikor végül létrejött ez az oldal. 2006-ban kezdődött, mikor kiköltöztem Angliába. Becsomagoltam a bőröndömbe egy Pigna füzetet, hogy majd jó lesz jegyzetelni valamit. A sors azonban úgy hozta, hogy minden nap írtam bele pár oldalt és kicsit több, mint egy hét alatt betelt. Kíváncsi voltam, hogy mennyi ideig fogom bírni, mert én szinte semmiben sem vagyok elég kitartó, de végül "hivatalosan" belevágtam a naplóírásba. És igen, nagyon büszke voltam magamra, hogy egy évig folyamatosan, naponta - ha csak pár sort is - firkantottam a lapokra.

   Szinte minden bejegyzésnél szó volt arról, hogy mit eszünk - csak így szimplán. Vagy hogy mit veszünk, mi terem a kertben (november végén még volt málna a bokrokon - hihetetlen, vagy miért nem érik be a szilva szeptemberig - szintén hihetetlen volt. Legalábbis nekem, aki valamikor még baranyai gyereknek számított). Aztán végül eltelt egy év és úgy döntöttem, elegem lett abból, hogy hisztis kis kölykök ügyeletes felvigyázója legyek és fejest ugrottam az életbe. Ezzel fejeződött be a naplóírásom. Igaz, próbáltam folytatni, mindig megfőztem a bögre teámat és leültem az aktuális füzetemmel, hogy akkor most írok, de nem ment. Nagyon nyögvenyelős volt.

   Utána jött a blog. Élveztem (élvezem), de nyár óta annyi minden történt, hogy szó szerint az utolsó helyre szorult. Aztán néha megemlítették emberek, hogy olvasták ám és jó (örülök, hogy tetszik nekik, én azért nem voltam megelégedve, többet várok el magamtól). Végül úgy döntöttem, folytatom.

   S hogy mi történt az elmúlt időszakban? Számomra rengeteg dolog.

1. Elutaztunk egy hétre Kefalosra és olyan, de olyan remek nyaralásunk volt, hogy még vissza akarunk menni, pedig ez nem jellemző ránk. Nagyszerű fogásokat próbáltunk ki, rengeteget kirándultunk (többek között Nyssyros-ra, ezt mindenkinek kötelezővé kéne tenni) és értehetetlen módon még a pihenésből is bőven kijutott. Ja és kipróbáltam a parasailig-et, ami utólag eléggé komikus, mert annyira rá voltam kattanva, hogy elfelejtettem, nekem tériszonyom van. Viszont ez sem fog legközelebb visszatartani, megint akarom!

2. A munkahelyemen érdekesen alakultak a dolgok, szerintem egy kicsit az én hátrányomra de végül minden jóra fordult (csak négy hónapomat borították fel a változások).

3. "Örök vadászmezők".

4. Elköltöztünk! Városi lakásból kertvárosi családi házba. Ez egy nagyon jó dolog és a szülők is igen büszkék ránk. Az enyémek persze megint a költözés utáni hetekben jöttek látogatbóba (ez két éve is hasonlóképpen alakult), de így is nagyszerűre sikeredett a vizit.

5. Karácsony. Egyértelmű. Olyan jó volt az a két hét szabadság, hogy már a húsvéti repjegyeket is megvettem, mert megint menni akarok haza.

6. Időjárás. Csakhogy stílusos legyek. Rettegés, hogy hogyan jutunk Angliából Magyarországra, illetve, hogy miként jutunk Angliába vissza. Itt jegyezném meg, hogy december 19-én majdnem négy órát késett a gép, s mire leszállt Ferihegyen (délután háromkor), elkezdett szakadni a hó. Este tízre érkeztünk meg Pécsre.

7. Előfizettem a  Jamie magazine-re és a delicious-re is. A Olive még mindig nem tud meghatni.

+1 Mialatt otthon voltunk, a konyhaablakban levő bazsalikom megfagyott. Talán be kellet volna vinni a nappaliba...

Tervek

1. Csak angolul olvasni (ez már eddig is elég szépen működött, nem hinném, hogy lesz vele gond)

2. Nincs több új szakácsköny (ezt lehetetlen tartani, ismerem magam)

3. Gyakrabban főzni angol ételeket (Bizonyístuk már be, hogy finomak!)

4. Fiút rászoktatni a házikosztra (de ez addig sajnos lehetetlen, még neki a bolti fagyasztott pizza olyan, mint másnak a levegő - sebaj, a remény hal meg utoljára)

5. Update rendszert tartani (ezt sem lesz nehéz, tekintve hogy már öt éve elkezdtem. És hurrá, még mindig 50 kg vagyok:)

6. Update termékek nélkül sütni-főzni (már próbáltam, remekül működik)

7. Blogot folytatni egykori naplóm stílusában (mindennnapjaink és gasztro)

+1 Szert tenni egy új fényképezőgépre

Néha gondban vagyok az alapanyagok beszerzésével. Tudom, idővel minden kitapasztalható, de vannak dolgok, amelyekkel viszont szembe kellett néznem. Itt most  konkrétan gondolok az árakra, mert ugye az sem mellékes. Azonban még az elején megjegyezném, hogy ez a poszt nem arról szól, hogy a válságra és egyéb takarékoskodási szándékra való tekintettel csak alacsony árfekvésű és minőségű termékeket vásároljunk. Sőt! Főleg az én számból hangzik ez bizarrul, tekintve, hogy az élelmiszerbeszerzéskor mindent nézek, csak azt nem, hogy mennyiért kínálják. Ha jó minőségű, megveszem. Ha jó minőségű és olcsó, megveszem és roppant elégedetten mesélem Fiúnak, éppen milyen boltot csináltam.

Ez történt tegnap is. Munkában éppen a Jamie Magazine-t olvastam. Aztán mikor a napnak vége lett puffogva csuktam be, hogy majd akkor máskor folytatom és már rohantam is volna haza, hogy minél előbb ihassak egy bögre forró kakaót, mikor az újság hátoldalán felfedeztem  a poszt címeként szereplő mondatot. Ami takarja azt, hogy februártól a Sainsbury's-ben már csak olyan tojást lehet kapni, ami nem "ketreces csirkéktől" jön. Mert bizony az igényességem ide vagy oda, én tojásból mindig a legolcsóbbat veszem meg, annyi fogy nálunk. A rendes tojás szerintem aránytalanul drága a ... mondjuk kék csíkoshoz képest. Komolyan mondom, bűntudatom van, valahányszor berakom azt a bizonyos dobozt. Ez csak azért fontos nekem, mert még Magyarországon éltem, szerintem életemben nem ettem mást, csak a rendes tanyasi tojást, amit anyukám háztól vett. Ha néha került is haza a boltból, valőszínűleg egy kezemen meg tudnám számolni, mennyiszer fordult elő.

Egyébként a Sainsbury's-ben ritkán szoktam vásárolni, de  biztos, hogy a tojást ezentúl csak onnan veszem. 5 p-vel kerül többe 18 darab, mint a többi helyen a "gyári" változat. Ezt az elhatározásomat, mit egy üdvözlést rendesen Fiú nyakába is zúdítottam este, mikor hazértem. Először ugyan nem értette, mit hadarok neki, de végül rábólintott, így indul a "dolog".

Kicsit vívódok, hogy ez gasztrocikinek minősül vajon?

Átmenetileg szüneteltetni kényszerülök a blogomat, mert eddig a számítógépek  voltak betegek, közben viszont én is összeszedtem valamit. A világhálós kapcsolatunk idő közben helyre állt, ami még nem is hátráltatna, ha nem feküdnék  egész nap bosszantó "télibetegséges" tünetekkel.

Múlt héten kezdődhetett a baj, mikor Fiúnál jelentkeztek a torokfájásos "cuccok" az egyéb kötelező szövődményekkel, de Ő már szerencsére jól van.

Nálam szombat este tetőzött a dolog, mikor az egyik barátunk pub-jába kimentünk, hogy üldögéljünk egy kicsit a folyóparton, jó kis jeges üdítőt (ezt én) és sört (ezt Fiú) kortyolgatva (a sörben természetesen nem volt jég). Aztán hogy a megfázásomhoz van-e köze annak, hogy aznap délután tengeri csillagokat szedtem Mablethorpe "gazdag" partján, nem tudom, de egy tény van: sajnos elázott a cipőm és mivel váltás nem volt nálam, muszáj volt a vizesben töltenem a délután hátralevő részét.

Hogy a bajomat fokozzam, tegnap (mivel itt munkaszüneti nap volt) még elkirándultunk Flamborough-ba a barátainkkal. Szép volt, de borzasztóan fújt a szél, ami valóban jótékonyan támogatta a megfázásomat. De élményekben gazdag volt, láttuk a dagályt, sőt, "bele is kerültünk", ugyanis mialatt a nagyobb köveken egyensúlyozva bemerészkedtünk egy barlangszerűségbe, a vízszint már annyit emelkedett, hogy kifelé gyakorlatilag a sziklafalon mászva jutottunk csak ki. Megtaláltuk a sirályok költőhelyét is, de a világítótoronyig már sajnos nem jutottunk el, mert rosszra fordult az idő és úgy határoztunk, majd legközelebb...

A jelenlegi állapotomról egy adat: a szombaton összeszedett csillagok szagát már nem érzem, pedi Fiú szerint rémes. Lényeg, hogy délelőtt a városközpont összes gyógynövényboltját és drogériáját végigjártam és bespájzoltam különböző szirupokból, gyógynövényes mézből és C-vitaminból, hogy újra a régi lehessek:)

Kihasználva az egyedüllétet, meg felhasználva az újabb készletem egy részét, amit tegnap vettem a piacon a rebarbarából, gondoltam, sütök gyorsan valamit. Illetve az ötlet, hogy elkészítsem ezt a fajta sütit, még a péntek éjszakai bevásárlás után született meg. Megjelent végre a Tesco  Magazine első nyári száma, tele ígéretes receptekkel 17 oldalon át :)

Az gondolom már mindenki számára kiderült, hogy én szinte minden receptet átalakítok, vagyis cukror és liszt helyett más alternatívákkal rukkolok elő, illetve még a vajjal, illetve a margarinnal is csúnyán csalok. Viszont a választott recept némiképpen kiáll mellettem, mert a tészta textúráját  lényegében a quark, az a bizonyos krémes túró adja. Ha jól tudom, ilyen jellegű tejterméket Magyarországon is forgalmaznak, ezért nem raktam végül idézőjelbe a túrós jelzőt.

Azért hogy önmagamhoz hű maradjak, a sütés végére ez az édesség se' az volt már, ami a recept melletti képen díszeleg az újságban, de mindenesetre jár egy jó nagy plussz pont a Tesco aktuális sütikészítőjének (Mitzie Wilsonnak), hogy nem egy olyan desszerttel állt elő, ami úgy kezdődik, hogy: Végy 250 g vajat, satöbbi... Szóval még ehhez képest is alakítottam, de nem olyan sok dolgot, mindössze, más gyümölcsöt használtam és nem is kerek formában sütöttem meg. De ha már egyszer lepényről van szó, akkor nekem kockára vágott kis túrós-gyümölcsös csodák jelennek meg lelki szemeim előtt, így talán ez a kilengés is elnézhető.

A recept pedig így szól (az én "megoldásom"):

Melegítsd elő a sütőt 170 fokra. Vedd elő a tapadásmentes, 20x20-as tepsidet és tedd a kezed ügyébe. Mérjél ki 150 g krémes túrót, üss hozzá két tojást, adj hozzá 6 evőkanál írót (joghurttal helyettesíthető) 75 g cukornak (vagy aki édesebben szereti, többet) megfelelő édesítőt és jól keverj össze mindent. Erre a legalkalmasabb talán a kézi habverő. Kisebb adagonként keverj a még eléggé híg tésztaalapba 100 g lisztet (nálam most az Update sütiliszt maradt játékban, hasonló mennyiség kell a teljes kiőrlésűekből is) és végül 50 g zabkorpát. Mikor mindent alaposan elkevertél adj még hozzá egy csipet szódabikarbónát és fél teáskanál szárított élesztőt.

Ezek után egyengesd el a masszát az előkészített tepsibe, majd két hosszabb rebarbarát vágj nagyjából egy cm-es darabkákra és rakosgad őket a tészta tetejére. Kicsit bele is lehet nyomkodni, mert a sütés alatt nem fog lesüllyedni a tepsi aljára.

Mindezt hevítsd  a forró sütőben legalább 45 percig, de legalábbis addig, míg szép aranybarna színt nem kap a sütemény. 35 percnyi sülés után csökkentsd a hőmérsékletet 120 fokra, s még további 25 percig hagyd a melegben.

Érdemes bő 10 percig a formában pihentetni a lepényt, majd már szinte langyosra hűtve szeletelni.

Megkóstoltam, nagyon finom lett:)

A recept ötlete innen származik: Tesco Magazine May/June 2009

Miután az előző bejegyzést befejeztem, tudatosult csak bennem, hogy ma egész nap egyedül vagyok itthon. És mit tesz ilyenkor egy rendes lány? Elmegy vásárolni:) A cél a legközelebbi bevásárlópark volt, ahol éppen akad egy outlet és egy félig-meddig lakberendezési bolt is. Utóbbi helyen vettem egy tálkát, meg egy receptgyűjteményt a Good Food-sorozatból, a 101 Barbecues and Grills címűt. Még éppen csak átlapoztam, de ígéretes dolgok vannak benne...

Az outlet már keményebb dió volt, itt órákat vagyok képes eltölteni (Fiúval még többet), főként nézelődéssel, de olyanra még nem akadt példa, hogy üres kézzel távoztam volna. A ruhák ma valahogy nem vonzottak, bár láttam egy eszméletlen szép cipőt, de sajnos nagy volt, ott kellett hagynom. Fáj a szívem érte, mert szép darab és ilyen még nincsen nekem. Szerencsére ezzel megspóroltam magamnak egy újabb cikizőáradatot a kollégáimtól, mert galád módon Imelda Marcosnak  neveztek el mikor megtudták, mennyi cipőm van.

Viszont az emeleten vannak a könyvek, köztük szakácskönyvek is (igaz, ebből most silány választékot találtam, így egyet sem vettem), meg egyebek, amik nekem nagyon hasznosak. Bár szerintem a májusi eső megzavarhatott, mert fillérekért kaphattam volna remek dolgokat, mégis visszatettem mindet a polcra (most azzal nyugtatom magam, hogy súlyos darabokról lévén szó, úgysem tudtam volna őket hazacipelni). Így nem lett mini kotyogós kávéfőzőm, újabb szilikon tepsim és kerámia tálak sem jöttek ma velem haza ( le sem írom, milyen márka, csak a szívem fájna tőle. Egyébként Emília a magyar neve...)

Viszont az igazi cél egy jó kis kés beszerzése volt. Miért költenék rá egy egész vagyont, ha pár fontért is megkaphatom? Szóval vettem egy 7"-es SANTOKU-t. Jó ideje vágytam már egy ilyenre, most végre megvan. Viszont ebből kiindulva a mai ebédem csakis valamilyen zöldség lehet, gondoltam, hiszen kifejezetten azokhoz szántam.

Hazaérvén azonnal beszabadultam a boszorkánykonyhámba (név Fiútól származik), kipakoltam pár dolgot a hűtő fiókjából és kezdődhetett a hadművelet (előtte persze elmostam az eszközt ).

Sült saláta zöld zöldekből (egy főre):

1 db kisebb cukkini

4 szál zöld spárga

2 szál újhagyma

egy nagyobb maréknyi mangetout (fejletlen zöldborsó hüvellyel)

kevés tengeri só

egy evőkanál fehérborecet (Chardonnay)

egy teáskanál olívaolaj

A késemmel(!) a cukkinit hosszában ketté vágtam, majd felszeleteltem, hasonló sorsra jutott a többi zöldség is csak azokat nem vágtam hosszában ketté, valamint nem derékszögben aprítottam. A felhevült olajra ráborítottam a zöldeket, aztán kevergetve, rázogatva megpirítottam. A sót csak végén adtam hozzá, így eszméletlenül ropogósak maradtak a zöldségek, végül ment még rá az ecet, egyet ráztam a serpenyőn és már borítottam is a tányérra.

A spárgának a sípjai nem kerültek a serpenyőbe, azokat egy másik ételhez félretettem. Sajnos azonban a főzés során valahogy eltűntek a konyhaszekrényről - megettem őket. Imádom a nyers spárgát...

Íme a kés és a spárgából még két darab:

Ez a recept a saját változatom, másutt így még nem ettem. Mert nem igazán szeretem, ha valami "tocsog" a majonéztől, tejföltől, satöbbi. Ráadásul simán elmegy köretnek jóféle husik mellé, de ha úgy alakítom a dolgot, akkor még főételt (egy egyszerűbb fajtát) is lehet kreálni belőle.

A kezdetek éppen egy évvel ezelőttre nyúlnak vissza, mikor is egyik Lidl-beli bevásárlásom alkalmával szert tettem vagy 15 db padlizsánra. 25p volt ugyanis darabja. Igaz az első alkalommal csak kettőt vettem, de később rábeszéltem Fiút, hogy ugorjunk el autóval is és akkor bonyolítottam le a nagytételű bevásárlást. Nem mondom, hogy nem nézett rám furán a pénztároslány, de kit éredekelt? A "zsákmány" megvolt.

Az elején még bírtam a különféle variációkat, de egy idő után meguntam, hogy naponta "lila kardot" eszem. Ezt a nevet Fiú találta ki a padlizsánra, majd' megpukkadtam a nevetéstől, mikor először meghallottam. Szóval maradt még vagy 6 darab, de már a könyökömön jött ki. Gondoltam, jó lesz ez még később is, egészben megsütöttem őket, aztán a héjukat lehúzva, csak úgy simán kézzel összetrancsíroztam és bezacskózva lefagyasztottam.

Mikor az első adagot elővettem, hogy én akkor abból enni akarok, eléggé híján voltunk az ennivalónak, ugyanis éppen előző éjszaka jöttünk vissza Magyarországról, így nem volt még időm vásárolni menni.  Csak valami gyorsat és finomat akartam, olyat, ami valóban egy pillanat alatt elkészül, sok is (fontos szempont, az ebéd maradékát minig viszem dolgozóba vacsorának) és van benne husi.

Na most ez is bizarrnak tűnhet de a végeredmény nem volt az. Fagyasztóproject volt ez is,  egy dolgot kivéve, a pórét. Abból kivételesen akadt egy kisebb darab a zöldséges fiókban.

Így készítettem:

A felengedett sült padlizsánhoz (2 nagyobb darabból) adtam a felszeletelt pórét (egy vékonyabbnak mindene, kivéve a leveleket), majd elkevertem két evőkanál majonézzel. Fűszerként csak sót és frissen őrölt borsot használtam. Volt még lefagyasztva egy kevés garnéla, kiengedés után azt is hozzáöntöttem a padlizsánhoz. Plusszként kockáztam bele egy kevés házi sonkát, ezt éppen otthonról hoztam, szerintem nem rontott rajta:)

A képen láthatót most készítettem otthon a szülőknek, ebben nincsen sem rák, sem pedig sonka, póré helyett pedig újhagyma került bele, de így is nagyon finom lett. Szülőkről tudni kell azt, hogy talán ez az egyetlen formája, ahogyan megeszik a padlizsánt, pedig déliek vagyunk, illene szeretni, töltve, grillen, mindenhogyan. Ráadásul velem ellentétben előnyben részesítik a "tocsogós" változatot és ez vonatkozik másfajta salátákra is, de szerintem az én variációm is nagyon ízlett nekik, mert pillanatok alatt eltűnt. Persze ők pirítósra kenték, én viszont jó kis szokásomhoz híven felturbóztam egy kevés sült csirkemellel:)

Mivel kezdjem? Természetesen azzal, hogy ehhez az ebédhez az ötletet az egyik új szakácskönyvem adta. Megharcolok én kérem mindenért, ezzel a gyűjteménnyel is így volt.

Még április elején járhattunk, mikor aktuális szombati anyagbeszerzőkörutamat róttam - volna. Alízra (egy barátnő) vártam és "véletlenül" betévedtem egy könyvesboltba. Hogy miért éppen a cookery section felé indultam meg? Hát hogy örömet szerezzek magamnak! Találtam is egy remek kiadványt, de a súlya (1670 g, ezt most mértem le) visszatartott, mert aznap rengeteg dolgot akartam venni - vettem is, hogy kocsival kellett értem jönni a városba. A vétel így elmaradt, gondoltam, majd később.

Következő héten, csütörtökön talán, ismét ott álltam a polc előtt, de a könyv szőrén-szálán eltűnt. Tegyem hozzá, hogy szombaton is az utolsó darabot lapozgattam? Én balga meg szépen visszaraktam a helyére, hogy majd máskor...

Na jó, van még egy másik abból a könyvesboltból a városban, irány akkor oda. Ott sem volt. De akkor már remegtem, nekem kell az a könyv, amilyen hamar csak lehet. Addig nyúztam egy eladót, míg a végén "szupermegrendelte", ami állítólag azt jelenti, hogy másnap megkapom. Remek. Elégedetten indultam haza.

Másnap délután jött is az sms, hogy itt van a könyv, mehetek érete. Az örömtől először felültem, majd rögtön zuhantam is vissza a kanapéra, hogy majd "holnap". Nagypéntek volt ugyanis, ami Angliában munkaszüneti nap. De én meg vagyok olyan bolond, hogy nem tudok nemet mondani, így aznap reggel még bementem túlórázni, mert be kellett fejezni egy sürgős munkát. Csoda hát, hogy csak heverészni volt kedvem?

Szombaton aztán meglett a könyv, futottam is vele haza, hogy elolvassam. Vagyis, hogy átnézzem, olvasgassak belőle és elhatározzam, ha egyeszer elmegyek Marokkóba, rengeteg fűszert fogok ott venni:)

Presze nem bírtam magammal, még aznap este kellett készítenem belőle valamit. A választásom végül egy fűszerkeverékre esett, mert ahhoz szerencsére minden volt itthon.

Elsőre azért óvatos voltam, nem akartam elpocsékolni a hozzávalókat, így csak fél adagot készítettem. Azonnal kipróbáltam, de a posztolás elmaradt, meg szerintem valahogy az íze nem volt az igazi, de ez a tegnapi dolog, ami a  fűszerkeverékből sikeredett... na ilyen eredményre még én sem számítottam.

A recept csupa őrölt dolgot nevez meg hozzávalójának, viszont nekem "egész" dolgok is voltak itthon, így én a sima összekeverés helyett a mozsaras megoldást választottam.

Ras-el Hanout

'Top of the shop', így fordítják angolra. A kereskedés különlegességét jelenti. Ez a keverék legalább 26 féle őrölt fűszert és fűszernövényt tartalmazhat a tulajdonos hozzáértésétől függően. A variációk száma így a vágtelen felé nyúlik, magába foglalva olyan hozzávalókat is amik Marokkón kivül nem kaphatók.

Íme az alapváltozat kiegészítve pár általam használt fűszerrel(nálam ezeknek a fele):

fél tk őrölt szegfűszeg

fél tk őrölt cayenne bors

2 tk őrölt szegfűbors

2 tk őrölt római kömény

2 tk őrölt gyömbér

2 tk őrölt kurkuma

2 tk őrölt feketebors

2 tk őrölt kardamom

3 tk őrölt fahéj

3 tk őrölt koriander

6 tk őrölt szerecsendió (ha egész, akkor 2 db reszelve)

Ehhez az alapkeverékhez, én még adtam hozzá ezekből ennyit:

1 tk kakukkfű

1 tk levendulavirág

1 tk szömörce

Szegfűszegből, római köményből és feketeborsból egész szemeket használtam, így ezeket  a mozsaramban törtem össze. Nem egy finom őrlemény lett a végeredmény, de  frissen eszméletlen illata volt. Aztán egy nagyobb tálba öntöttem a kimért többi hozzávalóval egyetetmben, alaposan elkevertem, majd átkanalanztam egy jól záródó üvegbe.

Szeretem a kebab-jellegű dolgokat, akkor is, ha  a színhúsról beszélünk, akkor is, ha a darálthúsos változatról. Így nem tudom, mennyire autentikus ez a mostani étel, amit készítettem, de jobb ötletem elsőre nem volt. Mivel több helyen is utánanáztem a fűszerkeveréknek és nem volt kijelentve, hogy csak ilyen, vagy olyan módon alkalmazható, nyugodtan merem ezt a receptet közzétenni.

A húspogácsához kellett 200 g darált sertés, két teáskanálnyi ras-el hanout, és ízlés szerint  tengeri só. Alaposan összedolgoztam, majd rövid ideig állni hagytam, hogy az ízek átjárják a húst. Igazi grill hiányában serpenyőben kevés olívaolajon sültek ki a tenyérnyi darabok. Ebből az adagból három darab lett. Ez nekem pont elég volt, Fiúnak sajnos nem szíve csücske az arab konyha.

Köretként sült padlizsános saláta szolgált az alábbi módon:

Egy nagyobb darab padlizsánt felkockáztam, egy kevés sóval és olívaolajjal megpirítottam. Közben feldaraboltam egy lila hagymát, egy paradicsomot,  kevés uborkát és szórtam rá bőven aprított petrezselymet. Sóval és mentával fűszereztem, majd kapott még egy löttyintésnyi frissen facsart narancslevet (fél narancsét). A kész padlizsánt összekevertem a kockázott zöldségekkel és dobáltam rá olajbogyót. Elég egyszerű, de nagyon finom lett:)

A szömörce (sumac) nincs a felsorolt fűszerek között, de annyira szeretem az ízét, hogy kellett bele tennem.

Ebből a könyvből származik az ötlet, a szerző Tess Mallos

Nem a legszebb dolog éppen desszerttel jóllakni ebédre, pedig nekem tegnap ilyen gondolataim voltak. Borzasztóan kívántam valami édeset, de jó nagy mennyiségben. Ez mondjuk nem egészen azt jelentette, hogy meg akartam volna enni egy tálca muffint (képes lennék rá:)), de mivel a sósra egyáltalán nem fájt a fogam, hát meg kellett alkudnom magammal.

A túrógombóc mindig életmentő, mert egyszerű elkészíteni (összeborít, kever, állni hagy, formáz, főz), finom és egészséges is, "akármiből" is készül.  Ez a változat itteni kísérleti konyhám eredménye magyar túró híján, meglehet, egyesek forgatják majd a szemeiket a hozzávalók olvasása közben.

A rebarbarának végre újra szezonja van, már nem csak a cukorkákon keresztül érzem az ízét, hanem szorgalmasan falhatom a belőle készült finomságokat is (további receptek még jönnek). Ez alkalommal csak egy egyszerű mártás készült, de az íze a szívemet megdobogtatta:)

A gombócot általában úgy készítem, hogy két adag jöjjön ki belőle, mert állottan nem nagyon szeretem. Így a rendelkezésre álló hozzávalókkal a következő arányokkal szoktam dolgozni:

100 g quark (krémes túró)

2 ek cottage cheese

1 ek ricotta

1 db tojás

6 ek zabkorpa

3 ek zabpehely

csipet só

Ezeket jól összekeverem, majd legalább egy órát állni hagyom. Gombócokat formázok a masszából (ebből az adagból 16 kisebb darab szokott kijönni) és gyöngyöző vízben, takaréklángon 20-25 percig főzöm.

A mostani alkalommal a megszokott tejfölös öntettől eltérően rebarbaraszószt készítettem a gombóckákhoz.

Még  a hétvégén vettem pár szálat (3) a piacon, illett már kezdeni vele valamit. Megmostam, feldaraboltam, kockáztam még hozzá egy almát (Golden) és kevés édesítőszerrel feltettem főni. Nagyjából tíz perc alatt elkészült, nagyon szép krémes állaga lett. A savanykás ízével remek harmóniába került a túrógombóccal.

Zabkorpa és zabpehely: búzadara hiányában használom ezt a keveréket. Igaz, létezik itt egy fajta daraszerűség, ami hasonlít a mi grízünkre, de valójában meg sem közelíti a jó kis magyar búzadarát.

Túróféleségek: nekem ez a trió vált be a legjobban. A cottage cheese önmagában nem elég, szétfőne a gombóc a forró vízben. A ricottával remekül működne, de a savanykás íz miatt kell bele egy kicsi ebből is, abból (quark) is.

Az úgy jött, hogy Fiú még péntek este mondta, hogy az egyik barátunk áthívott minket másnap estére hozzájuk, mert születésnapja van. Hát mondtatom, nekem is jókor szóltak! Este (mit este, éjszaka) lévén semmi kedvem sem volt elkezdeni sütögetni, pedig tudtam, hogy valamit vinni fogok. Különben nem lenne az igazi:)

Valami gyorsat akartam, mert délelőtt vásárolni mentünk és ebéd utám már csak pár órám maradt bíbelődni. Így jött az ötlet, hogy kekszeket sütök, bár utólag belegondolva,  tekintve a jókora tésztamennyiséget, ezzel is legalább annyi időt eltöltöttem, mint egy átlagos hagyományos süteménnyel. Elővettem ugyanis pár kiszúróformát, hogy valami "mást" csináljak.

Az alapot egy sós pogácsarecept nyújtotta, ami még a mamám szomszédjától került hozzám 10 éves korom környékén.  Idő hiányában ugyanis nem nagyon volt  kedvem a neten "bóklászni", az itteni szakácskönyveim meg angolok, hiába is kerestem volna a tökéletes linzertészta receptjét. Így maradt a sós nasi ötlete némi változtatással.

Hozzávalók:

6oo g liszt (sima fehérliszt)

300 g porcukor

300 g vaj

2 db tojás

1 tk sütőpor

A vajat felkockáztam, majd elmorzsoltam a liszttel, amit előzőleg összekevertem a porcukorral és a sütőporral. Beleütöttem a tojásokat és addig gyúrtam, míg a "massza" egynemű nem lett. Inkább hasonlított ugyanis masszára a tészta helyett, nyúlt és ragadt.

Egy nagyobb darab fóliát alaposan beliszteztem, ráborítottam a tésztát, arra is szórtam bőven lisztet, aztán becsomagoltam és jó két órára a hűtőszekrénybe tettem.

A tészta végül nagyon szépen megkeményedett, könnyű volt vele dolgozni. Kinyújtottam úgy 2-3 mm vastagra, lisztezett formákkal szaggattam ki a kekszeket.

150 fokon, előmemegített sütőben 15 perc alatt elkészült egy tepsivel. Így számolva lett legalább 8 adag belőle.

Megjegyzés: a hozzávalókból direkt hagytam ki ilyeneket, mint reszelt citrushéj, fahéj, vagy vanílíavelő, mert a hangsúly a formákon volt. És a célom sikerrel járt, mert az ünnepelt, mikor meglátta a sütiket, azon nyomban le is stoppolta az egyébként neki szánt dinoszauruszt és esernyőt...

Ez a süti egy  igazi kedvencem. Azt viszont már nem mondanám, hogy gyakran készítem, mert sajnos fennáll a veszélye, hogy pillanatok alatt elfogy:) Ez persze nem baj, sőt, de utána mégis én vagyok rosszul (na jó, csak a pocakom lesz tele, de nagyon) és érzem úgy, hogy én akkor már soha többé nem is eszem semmit. Eteti magát, és a tudat, hogy egészséges hozzávalókból készül, csak bátorít abban, hogy azonnal befaljam - egy nagyobbacska részét.

Még a múlt héten, mikor otthon voltam a szülőknél, szombaton csaptunk egy kisebb grillezést a barátokkal. Bár nem olyanra sikeredett, mint amilyennek én kigondoltam, vagy amilyen egyébként lenni szokott, így is jó kis este kerekedett belőle. A szeszélyes, esős, viharos időre való tekintettel apukám már délután háromkor elkezte sütni a husikat (amiket aztán később a vacsorához felmelegítettünk), mi meg anyukámmal a konyhában "gyártottuk" a sütiket. Vagyis én ugráltam össze-vissza, ő meg ott volt velem, mert az ő repertoárja már korábban tálcákra került.

A vendégekre való tekintettel készültek hagyományos édességek is, de hogy nekem se' legyen hiányom a vacsora utáni desszertekből, gyorsan összehoztam ezt a meggyes "valamit".

Az alapötlet még a TV Paprika nevű csatorna egyik remek szakácsától, Bede Róberttől származik.  Ő  más módon készítette, mint ahogyan én szoktam, de, az alapokat, illetve az arányokat tőle lestem el.  Ha jól emlékszem, azon a nyáron (2005-ben) legalább hatszor láttam a sütési módot a Süssünk valamit!  című rovatban, de a kis papírfecnimre, amit gyorsan kerítettem, csak ennyit írtam le: 250 g zabpehely, 1 l tej, négy tojás, cukor vagy édesítő. Ő talán még margarint is kevert a masszába,  erre már nem emlékszem,  de azt tudom, hogy utána napokon belül elkészült a saját változatom.

A különbség talán csak annyi volt, hogy én édesítőt tettem a tejbe a cukor helyett, és a margarint, ha kellett is egyáltalán bele, kihagytam.

Hozzávalók:

250 g zabpehely

1 l tej

4 db tojás

édesítő ízlés szerint

1 kg magozott meggy

A tejet összekeverem a zabpehellyel és hozzáadok annyi édesítőt, hogy kellemesen édes íze legyen. Ez egyéni ízlés kérdése, én nagyon édesen szeretem így kerül bele legalább 60 db. Lassú tűzön szép sűrűre főzöm, ez általában 20-25 percet vesz igénybe. Közben állandóan kevergetem, ehhez szerintem a legegyszerűbb kézi habverőt használni, aminek a továbbiakban lesz még egy kis szerepe.

Ha a kása elkészült, félreteszem hűlni. Ha már kellemesen langyos, egyesével belekeverem a tojásokat a habverővel.

Sütőpapírral bélelt tepsibe öntöm a massza felét, majd a jól kinyomkodott meggyet eloszlatom rajta, aztán beborítom a tészta maradékával. Lassú tűzön addig sütöm, még a teteje szépen pirulni nem kezd.

Szeletelni csak hidegen érdemes.

Ehhez a süteményhez hagyományos édesítőtablettát szoktam, használni, általában a Pötyi nevűt, vagy a Süssinát. Ezek melegítés hatására sem veszítik el az édesítőtulajdonságukat, és nem utolsó sorban picit talán kevesebbe is kerülnek, mint a Xylitol.

A meggy édesítése a fajtájától függ, de szerintem sokkal finomabb a végeredmény, ha a gyümölcshöz nem keverünk semmit, hiszen a tészta már eleve édes.

Megjegyzés: úgy ették a vendégek, hogy csak na. Azt nem mondom, hogy leesett az álluk, hogy valami diétásabb is került az asztalra, hiszen tudják, hogy én csak ilyeneket eszem, de hogy még finom is legyen! Ilyenkor csak azt szoktam mondani: Hát bolond vagyok én, hogy olyan dolgokat faljak, amiknek nincsen jó ízük? Alternatívák, kérem és kísérletezés.

Egyébként négy kocka maradt másnapra belőle, a többit módszeresen pusztítottuk...

Most kaptam egy sms-t valami futárszolgálattól, hogy várhatóan ma este kilencig Kislakáshoz jön a bőröndöm. Nagggyon boldog vagyok :))), de sajnos az örömömet beárnyékolja az a tény, hogy az otthoni grillezésről megmentett husik (csirke, pulyka és marha - ez utóbbi íze felülmúlhatatlan) is benne vannak. Meg trappista is, de ennek szerintem nem lesz baja. Az igazi szívfájdalom a húsok elvesztése, kizárt, hogy ennyi ideig bírják... Egy az egyben el nem látott feladatról van szó, és igenis kárt okoztak ezzel a mizériával.

A "grillmicsodák" mellet més egyéb fontos(nak hitt) dolgok is vannak a táskában, mint például: iPod-töltő, telefontöltő (ennek hiányában elővettem a régi mobilt, ami még a télen beleesett egy pocsolyába és a balesetet követően szinte egész nap töltőn kell lennie, hogy ne merüljön le), fényképezőgép akkumlátorának a töltője (tehát hiába készült ma szerintem egész remek spenótos lepény, nem sikerült lefotózni - talán majd máskor), könyvek, fogyikenyér, hogy a fehér illúziója is meglegyen:).  Könyvek, ruhák, cipők, ezek nagyon fontosak.

Szóval már csak órák kérdése és véget ér a kalandos utazás. Igaz, már tervben van egy másik is, de erről majd később...

Hétfő éjjel hozott vissza a repülő (eredetileg este, de megint késett), ráadásul még a nottinghami reptéren időztem vagy egy órát, hogy panaszt tegyek. Na nem az ő szolgáltatásukkal volt/van bajom, de ezt így kell csinálni. Pesten maradt a poggyászom, ezért reklamáltam.

A keddem egy az egyben azzal telt el, hogy egész nap telefonáltam, hol Ferihegyre, hol pedig az ittenieknek, mert állítólag az előző éjszakai morgásom csak akkor ér valamit, ha telefonon is bejelentem a káromat. Mindenesetre érdekesek voltak a beszélgetések.

Reggel hatkor próbáltam hívni először Pestet. Egy igen készséges hölgyemény vette fel a telefont, majd mikor kiderült, hogy én az 1-es terminálról utaztam, mogorván odabökte, hogy ő a 2-esen van a másikak nyolckor nyitnak. Azzal lecsapta a telefont. No comment...

Hét után aztán (ez helyi idő) összejött a dolog. Egy fiúval beszéltem. Nem mondom, hogy túlzásba vitte volna a barátságos hangnemet, de legalább nem bontotta a vonalat szó nélkül. Kötöszködésben persze nem volt utolsó, minden egyes szavamat ki akarta forgatni, pedig én csak azt a szerencsétlen bőröndöt kerestem. Végül mindenféle egyesztetések után (bőrönd színe, formája, márkája, ismertető jelei) mintegy mellékesen megjegyezte, hogy van itt három(!) kerekes bőrönd, az egyik olyan, mint amilyet én keresek. Nagyszerű, akkor gyorsan bediktáltam neki a tag numbert, hogy azonosíthassa. Igen, mondta, valószínű, hogy megvan. Elkérte a számom, majd mondta, hogy még hívnak.

Ezek után egész délelőtt, sőt, még munkakezdésig délután is Nottinghamet hívtam. Vagy harmincszor, mert ők meg nem vették fel a telefont. Hagytam legalább három üzenetet és vártam a csodát, hogy majd visszahívnak. Ez végül délután háromkor meg is történt. Itt is egy férfival beszéltem és elmondhatom, nagyon kedves volt. Tényleg. Sűrű elnézéskérések közepette elmondta, hogy a következő járattal (ez sajnos ma estére esedékes) elhozzák azt a szerencsétlen bőröndöt és egyeztettünk címet és telefonszámot. A végén azért megkérdeztem, meg tudná e mondani, hogyan történhetett meg ez a dolog. Igen, válaszolta, Pesten elfelejtették rátenni a tag number másik felét a csomagra... És akkor inkább nem is fejtegeném, mi most a véleményem arról a nőszemélyről, akinél "becsekkoltam".

Ennyit az aktuális morgásomról!

De hogy egy kicsit boldoggá tegyem magam a véget nem érő várakozás alatt, összehoztam egy újabb muffint. Más most nem fér bele egyenlőre a repertoáromba, mert még mindig fáradt vagyok az utazástól (meg a rendeszeres reggeli edzéstől és futástól, hiába, már nem fogok megvátozni), de mivel sütizni minden nap kell, hát itt van egy újabb kísérletem.

A recept egy az egyben saját találmány, fagyasztópusztító és mi van itthon? jellegű. Na és persze nem utolsó sorban egészséges is. Cukor és finomliszt nem kerültek bele, de annál több szárított, aszalt és friss (na jó, fagyasztós) gyümölcs.

Tíz darabot sütöttem ezekből a dolgokból:

200 g liszt (csökkentett szénhidráttartalmú)

50 g zabpehely

100 g xylitol

egy marék szárított, összetört tőzegáfonya

2 ek szárított bogyósgyümölcskeverék (áfonya, eper, feketeribizli, málna, ribizli)

1 ek aszalt goji

1 tk sütőpor

1/2 tk szódabikarbóna

1 tk őrölt fahéj

2 nagy tojás

2 dl tej

50 g quark (krémes túró)

1 ek olívaolaj

150 g áfonya (ez fagyasztós)

Az elkészítés szinte semmiség. A fahéjig bezárólag mindent alaposan összekevertem egy nagyobb tálban, majd az áfonya kivételével habverővel vegyítettem a folyékony dolgokat. Mikor ezzel megvoltam, a kiolvasztott áfonyát beleforgattam a lisztes keverékbe, aztán öntöttem is hozzá a "levet". Hanyag mozdulatokkal összekevertem,  kétharmadig megtöltöttem vele a muffinpapírokat és bő fél órán keresztül stütöttem 180 fokon.

Az eredmény: mint Londonban a Café Nero-ban nyáron:) Eszméletlenül puha és már majdnem omlós, tele gyümölcsökkel.  A londoniban mondjuk csak áfonya volt és abból is kevés, de rettentő finom volt...

A lisztről: hiába használom már egy ideje, megbarátkozni csak mostanra sikerült vele. A többi receptben is működött ugyan,  de az összeállítás alatt sorra pótoltam a tésztát különböző folyadékokkal. Hiába, kísérletezni kell (ezer szerencse, hogy én ilyen típus vagyok). Ennél a süteménynél azonban minden úgy volt jó, ahogyan kigondoltam. Működött és remek kis nasival ajándélkozott meg.

Teljes kiőrlésű liszt használata esetén semmit sem kell változtatni a mennyiségeken, hiszen az is több folyadékot szív fel, mint a hagyományos.

Finomlisztel sütve viszont érdemes a tej mennyiségén csökkenteni 20-30 ml-rel.

A tőzegáfonya: még a karácsonyi "őrület" idejéből való. Annak idején hetente vettem átlagosan egy kilót és szorgalmasan főztem az angolok híres carberry sauce-át. Ettem mindenhez, beleértve a sütiket de a husikat is (ez utóbbi Fiúnak nem jött be, nem baj, annál több maradt nekem:)). És miután a boltokban kapható aszaltak mind cukrozottak, kitaláltam, hogy készítek magamnak házi aszaltat. Nos egyenlőre a szárítottig jutottam, mert hiába próbáltam a sütőben 40 fokon, egy idő után főni kezdtek. A megoldás végül az lett, hogy a radiátorokon tepsikben száradtak. Befőttesüvegben szerintem nagyon sokáig eláll, én most fél évnél járok. Ehhez a muffinhoz mozsárban törtem össze a szemeket.

A szárított gyümölcsök: figyelem, nem aszaltak, fagyasztva szárítottak. Az ízük intenzív és színük csodás. Jól jön ez a keverék, ha nincsen itthon friss a kedvenc bogyósokból. A piacon levő egészségboltban akadtam rá télen.

Goji: mazsola helyett, mert kicsit savanykás. Kész sütikben viszont isteni édes íze van és nagyon kellemes krémes állaga.

Áfonya: igazi merénylet, mert muffinhoz frisset szoktam venni, de már kikivánkozott a fagyasztóból. Kiolvadás után a lével együtt ment a többi hozzávalóhoz.

Elég nagy kiruccanás ez, ha azt nézzük, hogy "meglepetéshazajöttem". Anyukámnak szánt ajándék ez, egyrészt, mert névnapunk volt, másrészt meg közeleg az Anyák napja. Meg amúgy is. Nem számított rám, csak valamikor a nyár végén. De itthon vagyok és élvezem az édes semmittevést. A konyhát persze rendre elfoglalom, fényképezek is szorgalmasan, de van egy sanda gyanúm, hogy a posztolások nagy része (vagy teljes egésze) marad a jövő hétre, mikor már ismét az esős  Albionban leszek, legutolsó infórmációim szerint ugyanis Közép-Angliában most szakad. Viszont tudja meg a világ, hogy a múlt héten olyan napsütésben és melegben volt részünk, mint amilyen általában nyáron van. És ez a helyzet itt is, a szülői ház környékén. Már az első dolgom az volt szombaton, hogy a napozóágyat kihúztam  a kert közepére és ha időm akad, akkor bikiniben süttetem magam. Egy kis darab a Paradicsomból:)

Sütés-főzés szempontjából azonban még bőven vannak terveim, mert vendégségben nem lesz hiány. És ami a legfontosabb, gyanítom, hogy a héten még egy kalácsnak is nekiugrok, mert végre tudok hozzá venni megfelelő alapanyagokat. Ez alatt értendő a túró és a mák. Utóbbit ugyan Angliában is lehet kapni, de az árát tisztességesen megkérik, legalább ötszöröse, mint Magyarországon, úgyhogy a vastagtöltelékes mákos sütik maradnak itthonra. A túró viszont már nehézkesebb. Hasonló tejtermékek ugyan kaphatóak, de meg sem közelítik a magyart. A túrógombócot például a cottage cheese-quark-ricotta keverékével készítem, különben szétfőne.

Recept viszont ma is van. Még pénteken reggel, indulás előtt dobtam össze ezt a gyors "túrós" pogácsát. Nem volt időm mérlegelni, így az arányok érzésre mentek, de a végeredménnyel megint elégedett voltam. Lassan kezdek ráérezni a dologra, recept nélkül is megy már a kelt tészta.

Úgy 200 g lisztet (még mindig a csökkentett szénhidráttartalmú, de bármilyen másik fajtával ugyanúgy elkészíthető) elkevertem  egy nagy csipet sóval és adtam még hozzá 1,5 tk száríott élesztőt. Ebbe a keverélbe ment egy egész tojás, három púpos evőkanál cottage cheese és annyi meleg tej, hogy a dagasztás után (ez idő hiányában öt percre redukálódott) egy kissé ragacsos, jó puha masszát kapjak.

A sütőpapírral bélelt tepsire almányi méretű bucikat formáztam, de csak tessék-lássék módon, így sülés után elég rusztikus látványt nyújtottak. Nagyon forró sütőben sültek nagyjából tíz percig (még a tetejük el nem kezdett szépen pirulni), majd átállítottam a hőmérsékletet 90 fokra és még 20-25 percig melegedtek.

Az eredmény: hihetetlenül puha és omlós óriáspogácsák, csak úgy etették magukat. Jó választás volt az angol túró a zsiradék helyett, mert a nedvességtartalma a sütés közben sem párolgott el.

Megjegyzés: ha élelmiszert rakok a kézipoggyászba, mindig zacskóba teszem és rá is írom, mi van benne. Ha ugyanis a vámtiszteket egy rossz pillanatukban csípem el, szeretnek belekötni a dolgokba. Különösen akkor, ha ennivalóval van tele az a bőrönd (nem a szívük csücske az állati eredetű "kaja"). És én igazi kedvenc vagyok: haza sajt mindig kerül a táskámba, ezt még nem súlyos eset. Visszafelé a tartalom többnyire pudingporokból, keményítőből, és válogatott házi füstöltárukból áll. De akadt már olyan is, hogy vadhusit vittem. Szóval... inkább mindent leírok  és akkor általában elnézik.

Az eheti főzési terveimet az "Ürítsük a hűtőt és a fagyasztót!" című felkiáltás irányítja. Eddig szerencsére elég sikeresen, mert a zöldséges fiók egyre csak apad és a fagyasztóban is akad már egy kevés hely (muszáj, mert lassan jön a fagyiszezon és nekem sajnos csak olyan gépem van, aminek a tartályát le kell fagyasztani). A salátakészítés ebben elég sokat segít, különösen, hogy inkább alakítom főétellé (vagyis csak azt eszem), mint hogy ott árválkodjon a tányér szélén.

De! Hiába a terv, ha az eszem néha máshol jár. Vettem egy "kenyeres" könyvet, a címe:  Bread from all around the world, az 55 classic recipes sorozatból. Egyenlőre ez az első, de a többi sem várat sokáig magára.

Ha nincsen sok munka, "vészhelyzet" esetére mindig van nálam egy könyv, hogy a totális unatkozás helyett valami hasznossal töltsem a nap hátralevő részét. Ezt a jó kis kiadványt hétfő este szépen ki is olvastam, azóta többnyire a kenyéren agyalok. Vagyis, hogy mit tudnék újítani. Az üzletekben mindenfélét látni: görög, Közel-keleti, mexikói, lengyel, ír, angol, német,a csomagolt tartós, magos, nem magos, szójás, gyümölcsös, egyéb. És bár a választék széles skálájú, venni nem nagyon szeretek, inkább eszem a sajátomat.  Vannak is próbálkozásaim a különböző hozzávalókkal, de többnyire csak  a hagyományos változatot készítem.

Végül addig gondolkodtam, még jött a kellemes (ez esetben a kenyér) és rögtön utána a hasznos (maradékebéd) is. Chilit főztem és hozzá sütöttem laposkenyeret. De mivel a chilim mások számára kissé fura hozzávalókat is tartalmazhat,  nem tulajdonítok túl nagy jelentőséget neki.

Lényegében ment bele darált marhahús, paradicsomkonzerv, hagyma, bébikukorica és tonhal (sajnálom, meg volt bontva, ezt is el kellett tűntetni). Ezt használtam alapnak. A fűszerezés a legegyszerűbb ennél az ételnél (főleg, ha szabályosan főzöm), csak teszek bele pár evőkanál chilifűszerkeveréket. Ez viszont nem zacskós műfaj, főleg, mert dobozban árulják, na de viccet félretéve: mindössze só és őrölt fűszerek keveréke. Az eredmény: látványnak kissé furcsa, így nem is teszek fel róla képet, de az íze egész jó lett. Hiába, a fűszerek...

Mialatt a "húsétel" főtt, összedobtam a lepénykenyeret. Igaz, ez most nem autentikus, mert nem kukoricalisztet használtam, de szerintem így is finom lett.

Így készült (különösebb méricskélés nélkül):

Egy mélyebb tálba öntöttem úgy kétmaréknyi teljes kiőrlésű kenyérlisztet. Ment bele még egy csipet só és kb. 1/4 teáskanálnyi szárított élesztő. Ezeket elkevertem, majd mikróban meleígtettem vizet. Elkezdtem gyúrni a tésztát, úgy, hogy lassan adagoltam hozzá a vizet, de nem sokat, mert viszonylag kemény tésztát kell kapni. Két kerek lapot nyújtottam belőle és forró, enyhén olajozott serpenyőben mindkét oldalát megsütöttem.

A chilifűszerkeverék ezeket tartalmazza:

chilipaprika

só

köménymag

oregano

fokhagyma

Valami ellenállhatatlan vágyat érzek, hogy folyamatosan gyártsam az édességeket. Emlékszem még jól, mikor a főiskolán a vizsgaidőszakban maradtak napjaim az édes semmittevésre, azzal indítottam, hogy beszereztem pár kiló lisztet, vajat, tejfölt, tejet, meg egyéb alapdolgokat, amik elengedhetetlenek a konyhai dorbézolásaimhoz. Szó szerint indult a sütigyár. Csináltam és mindent, kezdve az omlós pogácsától a kelt gyümölcsös lepényig, át a két kezem által nyújtott rétesig (ez azért fárasztó munka, meggondolandó, mikor kezdek neki) és ettem, ettünk, barátnők jöttek,  másoknak vittem.

Most is ahogy körülnézek a konyhában, elégedetten állapítom meg, a beszerzőkörútjaim sikeresek, van minden, ami kell az édességnek, olyan is amit csak én falok és olyan is, amiért Fiú rajong. Ő amúgy édesítőellenes (vagyis nem támogatja a laborcuccokat, lásd Aszpartam és barátai) és először mindig óvatos a lightos nasiaimmal. A fent említett hamis cukorutánzatokért egyébként én sem rajongok, van is alternatívám, (már az sem zavar, hogy az árát aranyban mérik, hiszen kevesebbet kell a xylitolból használni) nagy nehezen próbálom vele megértetni, hogy ez egy természetes dolog. A steviát is szívesen kipróbálnám, de azt itt nem lehet kapni.

Szóval hogy megint okot találjak arra, hogy összehozzak egy újabb sütit, elég, ha most a kakaóra gondolok, meg hogy milyen jó lenne egy kis muffin. Biztos jól fog csúszni a maradék citromzselével, bár nem csokis édességekhez szántam. Van is hozzá minden itthon (miért ne lenne), csak a megfelelő receptet kell keresni. Persze az idők folyamán tetemes mennyiséget gyűjtöttem össze, azért egy kis kutatómunka soha sincsen ellenemre.

Mivel eszméletlen mennyiségű cukkinit halmoztam fel (Istenem, a Lidl-ben féláron lehet kapni, ennek álljak ellen?) valamit kezdeni kell vele. Salátaötleteim még vannak, de Kicsi Vú Kakaós cukkinis süteményéről  már olvastam korábban, így adta magát a dolog, hogy én is kipróbálom ezt zöldséges  édességet.

A liszt mennyiségén csökkentenem kellett, mert az a fajta (alacsony szénhidrát tartalmú) amit most használok, sokkal több folyadékot szív fel, mint bármelyik hagyományos búzaliszt, de minden más változatlan maradt. Illetve még annyit csavartam a dolgon, hogy minimuffinok készültek a tepsis sütemény helyett.

20 db apró muffin lett ezekből:

3 db tojás

120 g xylitol

100 g liszt

1 db cukkini

1,5 dl olaj (olíva)

0,6 dl tej

0,6 dl natúr joghurt

50 g kakaópor

fél csomag sütőpor (3,5 g-ot mértrem ki, mert dobozos kiszerelésben lehet csak kapni)

fél tk szódabikarbóna

csipet só

A tojásokat habosra kevertem az olajjal és az édesítővel, aztán lassan adagoltam hozzá a joghurtot és a tejet. A száraz hozzávalókat egy külön tálban alaposan összekevertem, majd evőkanalanként szitáltam bele a tojásos masszába. Végül az előzőleg hámozott-magozott reszelt cukkinit a keverékbe forgattam.

A sütőt közben előmelegítettem 160 fokra, a muffinpapírokkal kibéleltem a formámat és bő 2/3-ig töltve sütöttem  kb. 20 percig.

Az eredeti recept a vaníliás cukrot is írja a hozzávalók között, de mivel nekem már eleve vaníliarúd "lakik" a cukrosdobozomban, kihagytam ezt a lépést. A cukor mennyisége viszont maradt, hiába kell kevesebb a xylitolból, legyenek csak jó édesek azok a muffinok! A liszt mennyiségét kevesebb, mint a felére csökkentettem (225 g kéne bele), mert a hozzáadott folyadékokat így is nagyon szépen felszívta.

Tönkölyliszttel próbáltam volna ki a legszívesebben ezt a receptet, de az nálunk ritka, mint a fehér holló, még egészségboltokban sem lehet kapni. Érdekes viszont, hogy a belőle készült száraztésztát egy szupermarketben (Morrisons) már láttam (egyébként szoktam venni, nagyon finom).

Megjegyzésként még annyi, hogy igazi nyerstésztafaló vagyok, s mikor belekanalaztam a masszába egy kicsit elbizonytalanodtam. Valami fura keserű ízt éreztem, semmi mást, de a sütés után megállapítottam, eszméletlen jó lett...

Hiába fizettem elő a Good Food-ra, a régebbi receptek hiányoznak. És bár rendszeresen olvasom a honlapot és aktívan használom a keresőprogramot, az valahogy nem az igazi,  kellett eme kiadvány. Minden könyvesboltban lehet kapni és nem csak a süteményes változatot, az összes recept kategorizálva van és ezekbe a helyes kis füzetecskékbe vannak összegyűjtve.

Másfél hónapja végül megvettem a 101 cakes & bakes címűt (lassan a többit is begyűjtöm) és alapos tanulmányozás után már aznap estére szelektáltam és összeállítottam magamnak egy sorrendet (persze nem tartom be), hogy miket kell feltétlenül kipróbálnom belőle. Mert hiába a sütésmániám, a krémes édességeket valamiért nem nagyon eszem, ellenben odavagyok a keverttésztás sütikért, kekszekért, muffinokért.

Ez a nasi is a kedvenc fajtámból való, ízekben gazdag, édes és savanykás egyszerre és telis-tele van mákkal.

Tekintve, hogy jópár évvel ezelőtt szigorú reformokat vezettem be (ami az alapanyagokat illeti), ismét egy átalakításra kerül sor. A cukorra már rég megtaláltam a megoldást, xylitolt, egy természetes édesítőszert használok. Ugyanúgy alkalmazandó, mint a hagyományos kristálycukor, ráadásul omlós habcsók is készíthető belőle. Viszont egészséges és, bármilyen hihetetlen, de a fogainknak is jót tesz. A kristálycukor és finomliszt káros hatásairól William Dufty: Cukor blues című könyvéből mindent meg lehet tudni.

A finomliszt helyett szívesen sütök zabkorpával, zabőrleménnyel (nem zabpehelyliszt, hanem az egész zab megdarálva), ezek kiváló alternatívák a búzadarára. A búzakorpa is mindig megtalálható a konyhaszekrényben. És hogy a finomliszt illúziója is megmaradjon, rendszeresen hozom otthonról az Update liszteket. Persze kezdeti nehézségeim nekem is akadtak a használatukat illetően, de az évek során kitapasztaltam a mennyiségeket. Dúsításként remek hozzávaló a pudingpor illetve az étkezési keményítő.

Legújabb alakításom, hogy egy angol cégtől rendeltem csökkentett szénhidráttartalmú lisztet, ez lényegében az Update lisztek itteni megfelelője. Egyetlen szépséghibája, hogy semmilyen egészségbolt sem forgalmazza (a szupermarketek meg végképp nem), így hát ha rendelni szeretnék, még a postaköltségért is fizethetek, ami a liszt árának majdnem a fele. Így 1,3 kg liszthez potom £13-ért jutottam hozzá. Szóval marad a Magyarországról való "anyagbeszerzés".

Ezt az édességet viszonylag könnyen formáltam szuperegészségessé, de a zsiradékkal itt is csaltam. Vaj helyett krémsajtot kevertem a tésztába, de szerintem így is nagyon finom lett, olyan igazi cheesecake-es.

Hozzávalók:

4 db tojás

100 g xylitol

110 g liszt (az interneről rendeltet használtam, helyette jó az Update süteményliszt)

100 g zabkorpa

1 zacskó tejszínízű pudingpor

1 tk szódabikarbóna

2 tk sütőpor

50 g mák

250 g quark (vagy krémes túró)

250 g natúr krémsajt

2 db narancs reszelt héja

2 db citrom reszelt héja

2 db lime reszelt héja

A tojást az édesítővel habosra vertem (kb. öt percig), utána lassan a krémsajtot és a quark-ot hozzáadagoltam ehhez a keverékhez. Külön egy másik tálban összekevertem a száraz hozzávalókat, ezt is részletekben vegyítettem a túrós-krémsajtos masszával, végül beleforgattam a lereszelt citrushéjakat. Kibélelt tortaformába öntöttem, majd 160 fokos sütőben sütöttem kicsivel több mint egy órát. Hagytam a formában kihűlni, közben elkészítettem rá a cirtuszselét.

Az alaprecept szerint krémsajtos máz kerül a sütemény tetejére, de egy ideje mér kacérkodtam a gondolattal, hogy készítsek egy kis házi citromzselét, így most ezzel vontam be máktorta tetejét.

A zselé így készült:

Három citrom és három lime kifacsart levét elkevertem 2 dl vízzel, 50 g xylitollal. Ebből a léből kivettem két evőkanálnyit és simára kevertem benne két teáskanál keményítőt. Ezt a keményítős keveréket visszaöntöttem a citrusos vízhez, majd lassú tűzön besűrítettem. Végül ment még bele egy-egy citrom és lime reszelt héja, majd a tűzről levéve elkevertem benne két tojás sárgáját.

Ez jóval nagyobb mennyiség, mint amit a süteményre kentem (arra elég volt 6 evőkanállal), de előrelátó voltam, jól jöhet ez még bármikor. Akár ráadásként leöntve egy szelet sütit, vagy például palacsintatölteléknek.